Hírek, érdekességek

A gyűrű legyen az eljegyzési, vagy esküvői, ősidők óta létező tradicionális szimbóluma az egybekelésnek. Mindig is egy erős, soha véget nem érő, oda vissza érvényes szerelem jelképe volt.

Egészen a 13. századig, mikor is III. Pápa elrendelte, hogy kötelező tartani várakozási időt az eljegyzés és az esküvő között, csak egy gyűrű létezett az esküvőig. Ezzel a rendelettel azonban tökéletes alkalom volt a zavarra, mely a hölgyeknek kedvezett, ugyanis innentől két gyűrűt viseltek: eljegyzésit, és esküvőit. Az eljegyzési gyűrű egy elhatározás emléke, vagyis tanújele ha két ember tervezi a házasságot. Az esküvői pedig emléke magának a ceremóniának, tehát a pár ettől kezdve férj és feleség.

Tévedünk azonban ha azt hisszük, hogy eme ékszerek csak aranyból készülhettek. Még az ősi Egyiptomiak is csak kivételesen használtak aranyat. Ha mégis, akkor a menyasszony bal kezének középső ujjára helyezték azt.

A vas és a bronz volt a legnépszerűbb a Rómaiaknál is. Választásuk, pedig azért esett rá, mert úgy gondolták, ezek fejezik ki legjobban a tartós hosszú életű házasságot.

A középkorban azok, akik nem tudták megfizetni ezen ékszereket nem estek kétségbe. Eljegyzésüket különös módon pecsételték meg. Egyszerűen félbetörtek egy ezüst, vagy arany érmét, aminek felét párjuknak ajándékoztak. E hagyomány folytatódott egészen a 19. századig, amikor sok menyasszony volt látható nyakába kötött selyem szalaggal, melyen ott csillogott a fél érme.

Napjainkban a gyűrűt a bal kéz negyedik ujján hordjuk, akárcsak a az ősi román népek. Ők hittek ennek az ujjnak az erejében. Úgy vélték, itt húzódik azaz ér, amely közvetlen összeköttetésben áll a szívvel. Mivel az emberek legtöbbje jobb kezes volt így a bal kéz mint egy alsóbbrendű kézként volt nyilvántartva vagyis a legjobb helye a feleségnek aki amúgy is alsóbbrendű szerepet töltött be akkoriban.

Manapság ezek a gyűrűk nagy variációban léteznek, és a jelképen kívül saját érzéseiket is kifejezhetik vele. Romantikusabb vőlegények idézeteket is vésettethetnek a gyűrűbe. Akár 25 szó is elfér, ha nem "spórolunk" az arannyal. Az egyszerű karikagyűrűtől a gazdagon díszített műveken keresztül válogathatnak a párok. Hagyománytól függ ki veszi meg! Széles körben elterjedt, hogy a vőlegény titokban szerzi meg , ami persze történhet boltban vásárláskor, de a családi ékszerek közül is előkerülhet a jegygyűrű. Manapság azonban hallani, az arák veszik meg a gyűrűt, mondván a vőlegény pedig állja az esküvő többi költségét.

Végül íme egy kedves ötlet. Manapság is divatos a több részből álló, esetleg több színű jegygyűrű. Ez a fajta gyűrű általában az egymásba fonódás jelképe, de az egészség, szerelem és boldogság egymásba fonódását is jelképezte. Azonban praktikus célt is szolgált. Szétválasztva csak egyet kapott a menyasszony eljegyzéskor, a másikat pedig a vőlegény amit az esküvő napján forrasztottak csak egybe. Ha kettőnél több részből állt, akkor pedig az eljegyzés tanúi is kaptak egyet-egyet és megtartották az esküvőig. Ez is egy módja a lányfogásnak, csak kérdés a későbbiekben kifizetődő-e?

Az ezredfordulón elénk táruló széles választékból találhatunk egyszerű gyűrűket de akár királyi viseletre alkalmas alkotásokat is. Érdemes a megfelelőt kiválasztani, hiszen nem csak egy eszköze az esküvőnek, hanem annak egy fontos tanúja is ami örökre megőrzi a várva várt nap emlékét.
A pecsétgyűrűt már az ókorban ismerték, és gyakran uralkodók szavát szentesítette a pecsétviaszba nyomott, drágakőbe vésett arckép vagy monogram. A karkötő vagy a nyaklánc szintén elkötelezettséget fejezett ki, a melltű eredeti szerepe pedig az volt, hogy a ruhadarabok szárnyait fogja össze. A súlyos ékszer a vagyoni helyzet megtestesítője, néha azonban a vastagabb láncok, nagyobb tűk belül üregesek, hiszen kényelmetlen a túl nehéz ékszer viselése. Annyi bizonyos: az ékszer az emberiség életének ősi időktől fogva része volt, és örömünkre, az is maradt.

Szinte alig akad olyan ember, akin ne látnánk gyűrűt, nyakláncot vagy fülbevalót. Az ékszerek viselése nagyon régi szokás. Az első példányok csontokból, kagylókból készültek. Az évezredek során az ékszerek a társadalmi rangot is jelezték. Számos kultúrában a halottakat ékszereikkel temették el.

A mai ékszereket két csoportra osztják. Az egyikbe azok a míves darabok tartoznak, amelyeket jó minőség aranyból, ezüstből és platinából készítenek az ötvösök, a másikba a bizsut sorolják, amelyet csaknem minden anyagból gyártanak, és ezen ékszerek huzamos idejű hordása a fémérzékenység egyik kiváltó oka is lehet. Az arany- és ezüstékszerek is tartalmaznak azonban egyéb fémeket. Ez a többi fém – a bőrrel érintkezve – kellemetlen tüneteket okozhat. Ilyen fém például a nikkel, a bizsuk és a világos színű fémötvözet, a fehrarany egyik komponense. (A nyelvújítás idején Schuster János ingerlanynak nevezte a nikkelt...)

Európa női lakosságának mintegy 20 százaléka vált érzékennyé a nikkelre – elsősorban az olcsó fülbevalók viselése nyomán. Ha ezeknek a nőknek a bőre hosszabb ideig érintkezik a nikkellel (nemcsak az ékszerben, hanem például a gombokban lévő fémmel), allergiás tünetek jelentkeznek. Az érzékenységet az okozza, hogy a nikkel behatol a bőrbe, és reagál a szervezet egyik fehérjéjével, a szervezet pedig a fém-fehérje komplexre reagál.

Az ékszerek nikkeltartalma akkora aggodalmat keltett, hogy az Európai Unióban törvénnyel tiltják tiltani az olyan ékszerek árusítását, amelyek nikkelkibocsátása érzékennyé teheti a szervezetet.